2. fejezet

Szakítás és más

Tom mellett kényelmes életem volt, de nem szerettem.
Másnap találkozót beszéltem meg vele a hegy lábánál. Mivel a házunk csak pár saroknyira volt, elsétáltam addig. Vártam, hogy megjelenjen a kedvenc helyemen. Odasétáltam egy régi farönkhöz,ami már ezer éve itt állt. Felültem, és a közeledő autókat vizslattam. Aztán megláttam, hogy a kék Golf beparkolt a kicsi parkolóba. Kiszállt, és arany fürtjeit meglibbentette a könnyű, meleg szellő.
Hozzám sétált, és apró csókot nyomott az ajkamra, majd leült mellém.
- Mi a helyzet? - kérdezte.
- Beszélnünk kell.
- Ööö... Oké. Mondd! - felelt.
- Láttalak a mekiben Karennel - mondtam gyorsan ki.
- Mit láttál? Csak félreértés volt, utánad akartam menni, de tudod, hogy Karen milyen... - A hangja nyugodt volt, szinte már nyájas.
- Persze... Mi van köztetek?
- Semmi.
-Jaj, ne add már az ártatlant! Láttalak. Megcsalsz? - A lényegre tértem, a válasza nem is érdekelt, én szakítani akartam. Így csupán megkönnyítettem a lelkiismeretemet, mert ha kimondja, hogy megcsalt, lesz is okom rá. Mondjuk a Karennel való látványa már elég volt...
- Ah, ne hisztizz már, csak egy csók volt!
Egy pillanatra elnémultam, és hitetlenkedve bámultam rá. Az oké, hogy nem szerettem, és ő se engem, de attól még nem kéne a hátam mögött mással smaciznia.
-Lefeküdtél vele, Tom?
Lassan kifújta a levegőt, majd bólintott.
- Igen. És akkor mi van?
- Mikor?
Először nem válaszolt. Azt hittem nem is fog. Majd mégis kibökte:
- Néhány hete.
Itt az idő.
- Figyelj, Tom, szerintem akkor itt nincs miről beszélni.
- Szakítani akarsz?
Beszívtam a levegőt, majd lassan kiengedtem.
- Igen.
- Hmmm...okés, A. Te tudod, de ugye azért barátok maradunk?
Barátok? Pff...Hogy ne Tommika, minden vágyam.
- Persze.
- Csúcs. Na, most mennem kell majd találkozunk.
- Szia.
Már indult is, vissza se nézett. Így volt a legjobb. Semmi értelme nem volt együtt lennünk, ha nem szerettük egymást. De azért Tom ezt elég könnyen vette...
Hazafelé futottam, amikor egy füttyszót hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és láttam, hogy az a gyökér Jace Donovan kocogott felém.
Sötét haját most kicsit hosszúra hagyta. Markáns állkapcsa volt és szexi mosolya. Minden csaj álma,vágya. De nem az enyém.
Karizma megfeszült, miközben gyorsabb tempóra váltott. Hmm...
-Hé,Greene. Igazán élvezetes nézni ahogy futsz. Főleg ha előttem!
És íme, a nagy Jace Donovan ellenállhatatlan modorával és eleganciájával! Komolyan mondom, egyszerűen ellenállhatatlan.
- Donovan - biccentettem. - Ma is elegáns, mint mindig. - Gúnyosan elmosolyodtam.
- A csinos kis rajongóimnak bármit - kacsintott. Kacsintott! Tudod, kinek kacsintgasson. A rajongótáborának, amibe én nem tartozom bele.
- Mit akarsz? - morrantam rá mogorván.
- Nemrég összefutottam Waldennel. Mondta, hogy szakítottál vele. Tudtam, hogy nem bírsz sokáig ellenállni lordságomnak. - Lordság? Hol él ez, a reneszánszban?
- Íííj... Honnan tudtad? Mondtam Samminek, hogy ne árulja el "lordságodnak", még a végén túl beképzelt leszel Don.
- Oké Green, felfogtam. De tényleg randizzunk, ha már dobtad azt a barmot!
- Azt hittem, te nem randizol.Vagy azt randinak lehet nevezni, hogy naponta behurcolsz valakit az ágyadba?
- Ennek a testnek nem lehet ellenélni, bébi. - Újabb kacsintás. Kezdtem bedühödni.
- Bahh... de mennyire. Oké randizzunk, lepj meg seggfej - mentem bele. Mit veszíthetek egy ilyen pöccsel?... Max nála kötök ki reggel... Bár ez lehetetlennek tűnik, mivel még mindig ki nem állhatom.
- Komolyan? Hűha Green, erre nem számítottam. Mikor jöjjek érted?
- Ma 7 körül jó lesz - vigyorogtam fel rá. Eddig észre sem vettem, milyen mélyzöld a szeme. Szinte... hipnotikus.

-Oké,szivi.Akkor 7-kor.