17.fejezet

Egy kis szenvedés
A nap további részében nem nagyon történt semmi.De én egész nap csak ezen kattogtam-Ki volt az a fiú,és miért akar nekem és Jace-nek rosszat.?
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben ültem be a kocsiba,hajtottam haza.Jace megpróbált velem beszélgetni út közben,de én mindig letudtam egy rövid válasszal.Ezután már csendben utaztunk.Mikor hazaértünk kiszálltam és átmentem jace oldalára,gondoltam segítek neki kiszállni.Ühüm,persze.Jace már kiszállt(valahogy) és a kocsinak dőlve várta ,hogy odaérjek.
Értetlenül néztem rá:
-Már egyedül is ki tudsz szállni?
Elvigyorodott:
-Már?
Ekkor leesett.Eddig is ki tudott szállni a kocsiból.Engem szivatott.Ááá...Megőrülök ettől..
Te...te...-indultam felé,de megbotlottama saját lábamba és majdnem pofáraestem.
Jace persze egyből röhögni kezdett.
Na,kössz.Durcásan mentem a csomagtartóhoz,kiynitottam és kivettem belőle  a táskám.Megfordultam elindultam a bejárati ajtó felé,közben hátrapillantottam és láttam ,hogy Jace is a táskájáért igyekszik.
Elvigyorodtam,és vissza se nézve a karom hátra nyújtva(kezemben a kocsikulcs-csal) bezártam az autót,mielőtt kinyithatta volna.Felmordult és káromkodni kezdett.
-Apple.Nyisd .Ki.A.Kocsit-hansúlyozott minden egyes szót.
Elnevettem magam és berohantam a házba.
                                                                            ****
Este  a vacsora után Jace elment zuhanyozni -el nem tudom képzelni hogy-én pedig a szobámba mentem átgondolni a napot.
Megint eszembejutott az a fiú.Mintha már láttam volna valamelyik órán.
Ekkor beugott.
Megvan!Hiszen együtt járunk matekra.
Hmmm...mi is a neve..Talán valami Max?Áhh...nem tudom.Az biztos ,hogy van  X -a nevében.
Ekkor apu nyitott be.
-Fiygelj csak..-kezdte és láttam,hogy valami nagyon nyomja a szívét.
-Mi a baj?
-Hát tudod..Találkoztam Jace anyjával.
Értetlenül néztem rá.
-És?
Felsóhajtott.
-És akadt egy kis gond.
Megint megállt.Minek hagyja abba folyton ha már belekezdett?
-Mi van apa?
Összehúzta magát.Ajjaj..
-Az anyja elköltözik.És el akarja vinni Jace-t is.
Meghűlt bennem a vér.
Nem mehet el!
-Mi?-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Ez igaz-szólalt meg az ajtóból Jace ,feltartotta a telefonját.-Nemrég hívott.
Apa némán kivonult a szobámból.Egyedül hagyott minket Jace-el.
Én ledőltem az ágyamra és arcom a párnába  temettem.Jace leült az ágyra és magához vont.Arcom nyakához nyomtam ,könnyeim elszabadultak.
-Elmész?-kérdeztem félve és kezem arcához érintettem.
Szomorúan nézett rám.
-Azt hiszem..igen-felelte -nem hagyhatom egyedül az anyámat.Ő...tudod..ő..alkoholista.-Gúnyosan felnevetett.-Pont mint annak idején az apám.
Kezem lecsúszott arcáról és még jobban sírtam.
Már őt is elvesztettem.