19. fejezet

A bál


Szörnyen éreztem magam, de meg akartam mutatni Jace Donovannak, hogy én nem vagyok a játékszere, és hogy nélküle is boldogulok, ahogy előtte is megtettem. Szóval szépen felöltöztem, kiraktam a melleimet, hogy az a ribanc is lássa, hogy mi az, amivel ő nem rendelkezik, és kissé összeszedettebb magabiztossággal álltam a tükör előtt. Most határozottan tetszettem magamnak – nem kell félreérteni, Donovan azért annyira nem keserített el, és tette tönkre az életem, hogy elkezdjek vonzódni a saját nemem iránt –, az enyhe smink szebbé varázsolta az amúgy sem ragyák csúfította arcom, a szájfény csillogása kiemelte az ajkaimat, a tusvonal és a szemceruza pedig a szemeimet.
Sammel már megbeszéltük a hadműveletet. Egész tervet állítottunk össze az egy hét alatt, ami a báltól választott el minket.
Sammy-nek egy (szerinte) szuper ötlete támadt, amibe a bátyját is bele akarta vonni, de eleinte még én is elleneztem a dolgot, nem hogy Ben…
Kitalálta, hogy tegyük féltékennyé azt a rohadék Jace-t, ami nem is volt olyan rossz ötlet, de én nem kifejezetten Benre gondoltam. Ezt elárultam neki is, hiszen Bent még csak nem is ismertem olyan jól; találkoztunk párszor, de nem volt olyan jó a kapcsolatunk, hogy egyszer csak eljátssza, hogy tetszek neki vagy hogy eljöjjön velem a bálba. Meg amúgy sem akartam ekkora ribancnak tűnni… Bár Jace szemében ez már mindegy volt. Ezért felkerestem az exemet. Tom nem fogadta kitörő örömmel a híreket, de nem is ellenkezett olyan hevesen; végül is a bálon a partnere nem is a barátnője volt, csak szórakoztak. Azt a lányt is beavattuk, hogy ne legyen félreértés. Tom gyűlölte Jace-t, így végül még örült is annak, hogy keresztbe tehetett neki ily módon – még ha ezzel vissza is kellett engem „hódítania”…
Hatkor indultunk, hogy időben odaérjünk, hiszen még el kellett intézni pár dolgot. Egész végig próbáltam nem túlságosan kimutatni a Jace Donovan iránti haragomat, de persze ő észrevette, és percenként kérdezgette, hogy mi bajom. Mindig hárítottam, hogy mostanában nem alszom jól, ő pedig kicsit megnyugodott.
A suli előtt találkoztunk Sammel és Chrissel – barátnőm egész izgatottnak tűnt, a szemei viszont villámokat szórtak Jace felé; egy vérszomjas anyatigris jutott róla az eszembe, ami valljuk azért csak be, elég nevetséges volt.


***


A bálterembe érve körbekémleltem annak reményében, hogy majd megpillantom Tomot. De nem volt szerencsém, még nem érkezett meg.
– Fenébe! – kiáltotta valaki az asztalok közeléből.
– Mi a francot csinálsz,te idióta? Odafordultam és láttam, hogy időközben Sam már odébb is állt... a pulthoz és (nem tudom, hogyan) kezében egy poharat tartott, ami már nem tartalmazott semmit... mivel az ital már egy ruhán volt. Na és kinek a ruháján? Stephanie Doyle extra szűk, extra rövid ruháján, ami mellett egyetlen fiú sem ment el csukott szemmel. Még az is megnézte a push-upos mellét, akinek barátnője volt. Pff… kész katasztrófa ez a mai fiatalság, különösen a fiúk, ugyebár. Tele van anti-hűséges barmokkal. 
– Jaj,bocs Steph nem láttalak – vicsorgott rá a legjobb barátom. Húha...nem semmi.
– Ja, képzelem – villant meg Stephanie szeme. Jace elengedte a kezem, és odafordult Samhez.
– Ezt most miért kellett? – nézett rá kissé dühösen (értitek, ő dühös, kicsit se feltűnő, hogy védi azt a ribit, a barátnője előtt)
– Na, már csak te hiányoztál ide – lépett el mellette a barátnőm, kézen fogott és elvezetett a tett helyszínéről. Jace pedig értetlenül bámult utánunk, míg mi megindultunk az éppen csak megérkező Tom felé. Sam kacsintott rá, hogy indulhat a hadművelet, Tom meg megforgatta a szemeit válaszként. Ez egy külső szemlélőnek egész viccesen hathatott, de én inkább éreztem magam tőlük kínosan.
– Szia Tom, téged is lehet itt látni?
– Ja, atom ez a buli… ha érted – vigyorodott el a srác, én pedig felnyögtem a hülye poénján.
– Persze, értjük.
Vállam felett hátrapillantottam Jace-re, aki a ribanc ruháját törölgette éppen, és még a bicska is kinyílt a zsebemben. Jó, nem volt zsebem és bicskám sem, de ez részletkérdés. Szóval meredten néztem rá egy darabig, amit ő megérezhetett, mert hirtelen hátrafordult, és a tekintetünk összekapcsolódott. Elfordítottam a fejem, és inkább minden figyelmemet az exemnek szenteltem. Nem nézett ki olyan rosszul… miket beszélek; jól nézett ki! A grafitszürke öltönyéhez kék nyakkendőt vett fel, ami illett a szintén kik szemeihez. Kissé elpirulva néztem rajta végig, hiszen hozzászoktam a laza stílusához, ez az elegáns új volt. De még így sem ért fel Jace Donovanhoz. Jace fekete öltönyt viselt, és az ingén a két felső gombot „véletlenül elfelejtette” begombolni, ezzel pedig olyan laza összhatást keltett, amitől mérgemre nem tudtam levenni róla a szemem.
Mikor aztán a már mindjárt exem otthagyta a hozzá illő Stephanie-t, és felénk indult, Tom akcióba lendült. Átkarolta a vállam, és mosolyogva nézett rajtam végig, mikor biztos volt abban, hogy Jace ezt látja is.
– Nagyon csinos vagy ma, Apple! – bókolt, én pedig igyekeztem boldognak tűnni tőle.
– Köszönöm, te is… egészen normálisan nézel ki.
– Haha, a humorod még mindig a régi.
– Igen-igen, most már le is kophatsz – forgatta a szemeit Donovan, amint közénk ért. Tom érdeklődve nézett felé.
– Hmm? Azt hittem, hogy a ribancoddal vagy, minek jöttél ide?
– Vigyázz a szádra, szőke herceg!
– Miért, mi lesz?
– Engedd el Apple-t!
Jace durván akarta letépni rólam Tom kezét, de ez nem sikerült neki .
– Elengedem, ha ő is akarja.
– Akarja – állította Jace magabiztosan és természetesen teljesen bunkón. Én nem mondtam semmit, ami láthatóan egy kicsit feszélyezte.
– Látod? Nem akarja. Ő sem akar egy olyan rohadékkal lenni, amilyen te vagy.
Mondja a másik rohadék… Elmosolyodtam a gondolatra, hiszen Tom ugyanazt csinálta a múltban, amit Jace tett.
– Nem én feküdtem le egy másik nővel, miközben barátnőm volt.
– Nem, te csak randizni mentél egy másik lánnyal, miközben Apple azt hitte, hogy a haverjaiddal vagy – hőbörgött barátnőm, és a feszültség egyre nagyobb lett. Menekülni akartam már a helyzetből, nem is akartam többé „bosszút állni”. Néztem Jace értetlen fejét, és a tekintete rövidesen rám siklott. Elkaptam a pillantásomat róla, és beharaptam a számat.
– Láttalak Stephanie-val – közöltem egészen kimérten, amiért büszke voltam magamra. Még mindig nagyon rosszul esett, és hihetetlen volt számomra, pedig már egy hét eltelt azóta.
– Mi?
– Jaj, ne add már az ártatlant! Apple és én kibékültünk, mert te még nagyobb szemét vagy nálam, és még el sem mondtad neki!
– De… istenem, hadd magyarázzam meg!
– Mit akarsz megmagyarázni?! Láttam, amit láttam! Majdnem arcon is csaptam, de visszafogtam magam, hiszen így is többen bámultak minket.
– És ezt miért nem tudtad akkor közölni? Miért ilyenkor kell kicsapni a hisztit egy nevetséges dolog miatt?
– Nevetséges?! – Sam erőltetetten felnevetett, és ez inkább volt ijesztő, mint vicces.
– Hánynom kell tőletek, komolyan. Nem is értem, hogy Apple…
– Jól van, Sammie, én is szeretlek, nem kell még tetőzni a dolgot – szóltam közbe kissé megemelve a hangom. – És Jace, azt hiszem, vége. Menj a kis ribancodhoz, ha úgy tetszik, de engem hagyjál egy életre békén!
– De hallgass már meg, bébi!
– Ne bébizz nekem, te szemétláda! És én még… én még reméltem, hogy… – A hangom elcsuklott, úgyhogy elfordultam, de Jace utánam kapott, és maga felé fordított. – Engedj el, te rohadék! – Feldühödve vágtam pofán, és meglehetősen jól esett; egyáltalán nem éreztem utána megbánást.
– Jézusom, Apple, Stephanie a húgom!
Hát, legalább annyival vigasztalhattam magam, hogy nem csak az én állam koppant a padlón.

18. fejezet / 2

18. fejezet / 2

Mélypont

– Szerintem ez lesz az – jelentette ki Sammy. Hosszasan tanulmányoztam magam a tükörben, és kétkedve fordultam felé. 

– Biztos vagy benne? Nem túl...? Hmmm...Tudod?.. – próbáltam nehézkesen kifejezni magam. 

– Hogy nem túl visszafogott-e? – segített ki a legjobb barátnőm. Hát igen… úgy látszik nem tudom jól kifejezni magam. 

– Sam, épp az ellenkezőjét akartam kérdezni – mondtam zavartan. – Miért, szerinted Ő annak találná? – aggodalmaskodtam tovább. Én azt gondoltam, hogy ez egy kicsit túlságosan kihívó egy bálra. Végül is csak rám kellett nézni. A ruha, amit a Next ruhaboltban próbáltam, rövidebb volt, mint amit valaha felvettem volna. Barack színű volt… hmm igen határozottan mély dekoltázzsal. Úgy néztem ki benne… nos hát, mint a legtöbb csaj fog a bálban. 

– Ugyan már! Sosem mondana neked olyat, amivel megbántana, hisz tudod jól – nézett rám kedvesen. – Szerintem ez a tökéletes ruha – építette volna tovább az önbizalmamat, ami valahogy most elpárolgott. 

– Hát, ha te mondod – adtam be a derekam. Ő végül is jobban értett a ruhákhoz, mint én. – Hé – szólaltam meg hirtelen –, te kivel is mész? 

– Öhm – nézett rám kissé szégyenlősen – az a helyzet, hogy Christ hívtam el.
Megdermedtem. 

– Christ? Az új fiút? Azt a Christ? – kérdezősködtem teljesen ledöbbenve. 

– Ismersz másikat? – forgatta a szemét kis fintorral a szája szélén. 

– Te elhívtad? – dünnyögtem. 

– Istenem, Apple! Muszáj mindent elismételned utánam? Mi bajod van vele? 

– S-semmi – dadogtam. – Semmi bajom nincs vele Sam, nyugi csak meglepődtem, hogy nem téged hívtak el – böktem ki végül némiképp határozottabban. Tényleg meglepődtem, hiszen a barátnőm egy csinos lány volt. 

– Igazság szerint elhívtak egy csomóan, de nemet mondtam nekik. Azt vártam, hátha Chris elhív, de nem tette, ezért elhívtam én. De máig nem értem, miért nem hívott el engem. Én vagyok a legnépszerűbb csaj a suliban… jó az egyik – nézett rám elgondolkozva, majd folytatta – Karen is az. Na kösz. Ez fájt. 

– Aha... – Csak ennyit mondtam, de közbe is vágott: 

– Na, de komolyan, mi a baj velem? Nem vagyok elég jó? Elég csinos? Elég okos? – Már épp szóltam volna, de gyilkos tekintet vetett rám. – Oké, tudom nem vagyok túl okos. 

Az enyhe kifejezés – gondoltam magamban. Sam tanárai legtöbbször kettesekkel, hármasokkal gazdagították a lány ellenőrzőjét. A rossz tanulók köreibe tartozott, míg én... hát igen... azt hiszem tudjátok, hogy milyen tanuló vagyok. Egy biztos – sokkal jobb, mint ő. Bocs, Sammy – gondoltam –,de ez az igazság. 

– Hát, Sam, az egyszer biztos, hogy nem lehetsz mindenben... 

– Ó, kérlek, ne gyere ezzel a "Senki sem tökéletes" dumával nekem.

– Pedig így van – okoskodtam továbbra is. Mert én tudtam… – Hahaha – nevettem magamban… Ha még magamban tettem volna... 

– Te meg mit nevetsz? – kérdezte felháborodva a barátnőm. Hupsz... 

– Jaj, semmin csak eszembe jutott valami – próbálkoztam… Nem jött be. 

– Aha, és mégis micsoda? 

Ajaj... egyre dühösebb… azt hiszi, kinevettem. Találj ki valamit gyorsan!... 

– Ja, neked még nem is meséltem? – nevetgéltem vagy valami ilyesmi… – Jace a múltkor… – Basszus Apple, minek hoztad fel Jace-t...? – fingott. 

– Mi vaaan? Ez meg honnan jött, te szerencsétlen? – A saját hangom röhögcsélt a fejemben. 

– Mi vaaan? – kacarászott Sam… is. – És ez most hogy jutott az eszedbe? – kérdezte még mindig a nevetésével küszködve. 

– Hát… azt hittem, hogy te is… – hisztérikusan próbáltam nevetni – hogy te is csináltad – röhögtem el magam úgy igazából. Na, ezt tényleg nem tudom, honnan jött. – Mintha olyan hangot hallottam volna… Hahahahahha – kacarásztam tovább... magamban. Ugyanis Sammy már nem nevetett. Valami rosszat mondtam volna? Merőn bámult rám, majd... 

– Ez hülye… – rötyögött fel ismételten. Huhh... ezt megúsztam. Kellett pár perc még Sammy-nek, hogy visszanyerje a levegőjét, majd ő is elment keresni magának ruhát… Mivel még mindig a ruhaboltban voltunk… Igen, kicsit késő vettük észre, hogy miféle helyen kaptunk röhögőgörcsöt… Na mindegy. Elmentem a kasszához, majd kifizettem a ruhát a Doug's-ban keresett pénzemből. Mikor elkezdtem ott dolgozni, még csak mosogattam. Mára már pincérnő lettem, és elég jó pénzt kerestem a borravalókkal együtt. Apám nem örült annak, hogy dolgozni akartam menni, de így is tudtam neki segíteni, nem kellett rám költenie. Megvettem magamnak a ruhákat, piperecuccokat és egyéb ilyen dolgokat. A szárnyas betétjeimmel sem kellett égnie, bár égtem én helyette is, mikor először leemeltem egy csomaggal a polcról… pedig ez egy természetes dolog. Gondolatmenetemből Sam szakított ki azzal, hogy kijött a próbafülkéből egy kék ruhában, ami hasonlított az enyémhez. – Hűha, Sam-csaptam össze a tenyerem 

– Ez lesz az. 

*** 

Miután végeztünk, elmentünk a kedvenc bizsuboltunkba, majd kiválasztottuk az ékszereinket, és készen is álltunk. Cipőt nem vettem, mivel volt otthon egy pár kitűnő állapotban lévő világos magassarkúm. Ha jól emlékszem, egyszer sem hordtam őket. Nem is csoda, hogy nem emlékszem a pontos színére... 

– Ah, mi lenne, ha beugranánk a Pizza Kingbe? – tette fel a kérdést Sam. – Megéheztem, és innék egy shake-et is – csiripelt tovább örvendezve. 

– Oké, felőlem – válaszoltam, miközben a rossz előérzetemmel küzdöttem. 

Legjobb barátnőmet beállítottam a sorba, hogy rendeljen nekem is sonkás pizzát és csokis shake-et, míg én körbepásztáztam a helyiséget üres ülőhelyeket keresve. Találtam is, letelepedtem az egyik székre, és úgy néztem a körülöttem lévő embereket. Egy fiatal házaspár ült néhány asztallal mellettem. Furának tartottam, hogy csakúgy bámultam ezt a meghitt pillanatot. Két gyerek odafutott hozzájuk a nő és a férfi is felkapta őket, puszit nyomtak a gyerekek arcára, mire azok grimaszt vágtak. A "fúúj" korszakban lehettek. Ahogy ezt a családot bámultam, rájöttem, hogy nekem és Jace-nek sosem lesz ilyenben részünk, legalábbis nem egymással. Ettől a gondolattól hirtelen rám tört a szomorúság. Időközben Sammy is ideért a kajával. A szomorúságom nem kis idővel később átcsapott meglepődésbe, zavartságba, majd végül...haragba. Ugyanis megláttam valamit Sam válla fölött, amit nem akartam elhinni. Ott állt ő, Jace Donovan a Pizza King előtt jókedvűen várva pizzájára. Azt hittem, hogy valamelyik haverjával találkozott, legalábbis nekem ezt mondta. Ez még a kisebbik gond volt. Karja egy lány dereka köré fonódott, aki határozottan nem én voltam. Hanem Stephanie Doyle… az a kis… hadd ne mondjam, micsoda.

– Apple, mi a baj? Mit nézel így? Hirtelen felpattantam – levertem az üdítőmet is annyira siettem, hogy ne vegyen észre. Inkább hagytam a fenébe az üdítőt, és elszaladtam a kijárat felé. Lábak dobogásait hallottam magam mögött. Gyorsabban futottam, és hátrapillantottam a vállam fölött. Huhh...csak Sammy az. Lefékeztem, és megfordultam. A könnyeim már abban a pillanatban folyni kezdtek, ahogy elhagytam az éttermet. Így könnyes arcom barátnőm vállára fektettem, miközben ő próbált megvigasztalni, bár ő maga sem tudta, mivel kapcsolatban. Mikor kicsit megnyugodtam volna, újra eszembe jutott a kép, ami már beleégett az emlékezetembe. Minden, amit Jace mondott nekem, hazugság volt. Ez biztos. Nem tudok többé megbízni benne. Sammy odavezetett a kocsihoz, beültünk, és miközben én még mindig hüppögtem az anyósülésen, elindultunk. Először haza, aztán át Sammy-hez. 

*** 

Sam anyukája nem bánta, hogy náluk aludtam. Viszont apám nem értette, miért nem vagyok képes otthon aludni. Mindezt Samnek mondta, miközben én a szobámban pakoltam össze a ruháimat. Két napot terveztem Saméknél tölteni. 

– Nyugi, apu, nincs semmi baj, jól vagyok. Csak szeretnék kicsit Sammy-vel lógni – mosolyogtam rá kényszeredetten, miután leértem az emeletről. – Amúgy sem megyek messzire – tettem hozzá, hogy tényleg megnyugodjon, miközben erősen próbáltam jókedvűnek tűnni. 

– Két utcával messzebb, ha pontos akarok lenni – okoskodott Sam...Várjunk, ő olyat is tud? – Rendben, menj, de ha elmész onnan, akkor vigyázz magadra – egyezett bele apám is a dologba… végre. 

– Akkor mi megyünk is – adtam egy puszit az arcára –, szia. 

– Viszlát, Mr. Green! 

– Sziasztok – intett apa, majd becsukta a bejárati ajtót. Mi beültünk a kocsiba, én ismét az anyósülésre persze, mivel ez Sam kocsija volt. Nekem nem volt. Nem volt elég pénzem rá... még. Mikor odaértünk a házukhoz, felmentünk a szobájába, és elmeséltem neki, hogy mi történt Jace-el és hogy el fog menni. Azt is elmondtam, hogy mit terveztünk a bál estéjére, a hogy ez eszembe jutott, rájöttem, hogy nem fog megvalósulni. Szóval mindent elmondtam neki, és közben csak sírtam, ő pedig adogatta a zsebkendőket. A végére már elapadtak a könnyeim, és nem éreztem semmit a fáradságon kívül. Így hát kidőltem az ágyán, és összegömbölyödve mély álomba zuhantam.

18. fejezet / 1

Búcsú

Álomba sírtam magam Jace karjaiban. Nagyon sokáig csak szipogtam, próbáltam visszanyerni az erőm, hogy Jace ne nézzen teljesen hülyének. De ahányszor próbáltam visszafogni magam, megint elfogott a hüppögés, sírás.
Reggel bedagadt, vörös szemekkel ébredtem. Jace mellettem feküdt, keze a derekamon volt, lehelete a nyakamat csiklandozta.
Óvatosan rátettem a kezem a mellkasára, és lefelé indultam a hasára. A pólója aljánál megálltam, kezem becsúsztattam alá, és kockás hasára fektettem. Légzése felgyorsult.
– Hmmm... – nyöszörgött, és keze lejjebb siklott; megfogta a fenekem.
– Jó reggelt, szerelmem – simítottam ki a szeméből  a haját. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam.
Egyből utánam kapott, és hevesebben kezdett csókolni. Nyelve besiklott a számba; együtt mozgott az enyémmel. A hátamra fektetett, miközben a szája egy pillanatra sem szakadt el az ajkamtól, fölém hajolt. Lábam közé térdelt, csípőjét nekem nyomta.
Aztán hirtelen leszállt rólam, és kifutott a szobából. Úgy ahogy volt, alsógatyában. Értetlenül ráncoltam a homlokom.
Pár pillanat múlva megjelent hatalmas vigyorral az arcán.
– Mi az Isten? – kérdeztem értetlenkedve.
– Bocs – sóhajtotta –nem bírom.
– Mit? – kérdeztem még mindig értetlenül.
– Ezt – mutatott a gyűrött lepedőre, ahol feküdtem. – nehéz leállni – sóhajtott nagyot megint.
Megértem – gondoltam magamban.
– És ha azt mondanám, hogy nem kell leállni? – tettem fel a problémánkat megoldó kérdést.
Most ő nézett rám értetlenül.
– Mi?
– Nem kell leállni.Szeretném ha te lennél nekem az első – mondom félénken.
– Uh... oké – mosolyodott el. – Mikor szeretnéd, bébi? – mélyítette a hangját.
Kissé félelmetes lett így, miközben vonogatta a szemöldökét.
– Áhh...ezt ne csináld, kiráz tőle a hideg – borzongtam el. Ő csak nevetett.
– Hmm... mit szólná,l ha beterveznénk az öregdiák bálra? Hagyományosan– kacsintott rám.
Ez egész jó ötlet.
– Hmm... – gondolkoztam el, majd felugrottam és a nyakába borultam. Nevetve megcsókolt, majd elhúzódott és komolyan a szemembe nézett.
– Ez lesz a mi búcsúnk – suttogta, és lecsókolta a könnyeimet, amik elszabadultak.
– Ez lesz – suttogtam vissza, és a nyakába temettem az arcom.

17.fejezet

Egy kis szenvedés
A nap további részében nem nagyon történt semmi.De én egész nap csak ezen kattogtam-Ki volt az a fiú,és miért akar nekem és Jace-nek rosszat.?
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben ültem be a kocsiba,hajtottam haza.Jace megpróbált velem beszélgetni út közben,de én mindig letudtam egy rövid válasszal.Ezután már csendben utaztunk.Mikor hazaértünk kiszálltam és átmentem jace oldalára,gondoltam segítek neki kiszállni.Ühüm,persze.Jace már kiszállt(valahogy) és a kocsinak dőlve várta ,hogy odaérjek.
Értetlenül néztem rá:
-Már egyedül is ki tudsz szállni?
Elvigyorodott:
-Már?
Ekkor leesett.Eddig is ki tudott szállni a kocsiból.Engem szivatott.Ááá...Megőrülök ettől..
Te...te...-indultam felé,de megbotlottama saját lábamba és majdnem pofáraestem.
Jace persze egyből röhögni kezdett.
Na,kössz.Durcásan mentem a csomagtartóhoz,kiynitottam és kivettem belőle  a táskám.Megfordultam elindultam a bejárati ajtó felé,közben hátrapillantottam és láttam ,hogy Jace is a táskájáért igyekszik.
Elvigyorodtam,és vissza se nézve a karom hátra nyújtva(kezemben a kocsikulcs-csal) bezártam az autót,mielőtt kinyithatta volna.Felmordult és káromkodni kezdett.
-Apple.Nyisd .Ki.A.Kocsit-hansúlyozott minden egyes szót.
Elnevettem magam és berohantam a házba.
                                                                            ****
Este  a vacsora után Jace elment zuhanyozni -el nem tudom képzelni hogy-én pedig a szobámba mentem átgondolni a napot.
Megint eszembejutott az a fiú.Mintha már láttam volna valamelyik órán.
Ekkor beugott.
Megvan!Hiszen együtt járunk matekra.
Hmmm...mi is a neve..Talán valami Max?Áhh...nem tudom.Az biztos ,hogy van  X -a nevében.
Ekkor apu nyitott be.
-Fiygelj csak..-kezdte és láttam,hogy valami nagyon nyomja a szívét.
-Mi a baj?
-Hát tudod..Találkoztam Jace anyjával.
Értetlenül néztem rá.
-És?
Felsóhajtott.
-És akadt egy kis gond.
Megint megállt.Minek hagyja abba folyton ha már belekezdett?
-Mi van apa?
Összehúzta magát.Ajjaj..
-Az anyja elköltözik.És el akarja vinni Jace-t is.
Meghűlt bennem a vér.
Nem mehet el!
-Mi?-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Ez igaz-szólalt meg az ajtóból Jace ,feltartotta a telefonját.-Nemrég hívott.
Apa némán kivonult a szobámból.Egyedül hagyott minket Jace-el.
Én ledőltem az ágyamra és arcom a párnába  temettem.Jace leült az ágyra és magához vont.Arcom nyakához nyomtam ,könnyeim elszabadultak.
-Elmész?-kérdeztem félve és kezem arcához érintettem.
Szomorúan nézett rám.
-Azt hiszem..igen-felelte -nem hagyhatom egyedül az anyámat.Ő...tudod..ő..alkoholista.-Gúnyosan felnevetett.-Pont mint annak idején az apám.
Kezem lecsúszott arcáról és még jobban sírtam.
Már őt is elvesztettem.

16.fejezet

Chris
Óra után gyorsan összepakoltam,próbáltam rá se pillantani Chrisre,de éreztem,hogy ő néz.
-Apple?-szólított meg.
Fel se néztem,a táskámba "kutattam".
-Hmm?-kérdeztem.
-Most tényleg..-röhögte el magát.Felpillantottam,mert nem értem mi ennyire vicces.
Rámnézett.-..megmutatnád hogy hol van Mr.Munninghan terme?-mosolygott édesen.
-Persze.Miért ne?-válaszoltam és magamra erőltettem egy mosolyt ,mert tudtam,hogy Jace kint vár engem.
Kacsintott.
-Köszi.Majd meghálálom.
-Nem szükséges.
-Dehogyisnem!-vágta rá határozottan.-Én nem tartozom senkinek,soha,semmivel.Mindig rendezem az adósságom-mosolyodott el.
-Öööö..Szerintem kicsit túlreagálod.Csak megmutatom a termet,ennyi.Ez nem adósság.Inkább szivesség-világosítom fel.
Elgondolkozik,majd bólint.
-Nem baj azt is meg kell hálálni valahogy.
Valahogy.Egeen.
Ahogy sejtettem,kint Jace várt.Átölelt,magához húzott,kis puszit adott a számra.
Aztán észrevette Christ a hátam mögött.Megmerevedett.
-Hello-szólalt meg Chris.-Chris vagyok.
-Jace -mutatkozott be a barátom hűvösen.
Kérdőn nézett rám.
Köhintettem.-Chris új itt,megmutatom neki az irodalomtermet.Majd matekon találkozunk oké?
Jace végigmért majd bólintott.
-Oké-ezzel hozzámhajolt és durván megcsókolt.Nem értem mi ütött belé,de visszacsókoltam.
Jace rámkacsintott,majd sarkonfordult  és eltűnt a tömegben.
Valaki köhintett mellettem,én meg rájöttem,hogy Chris áll mellettem.
Az arcom lángolt ,ahogy hozzá fordultam.
-Ööö..mehetünk?
Elgondolkodva nézett rám,szeme olyan furcsán csillogott.Mintha szomorú,elkeseredett lett volna.De aztán ez eltűnt ,és még mindig kicsit zavartan elmosolyodott.
-Persze.
Elindultunk egymás mellett.
-Mióta vagytok együtt?
-Nem régóta.2 napja.Max. 3.-nevettem el magam.
-Mintha már hónapok óta együtt lennétek.
Röhögtem.Na ,persze.
-Oké-álltam meg.-Itt vagyunk.
Chris felém fordult ,közelebb lépett.Megcsapott az illata.Valamilyen arcszesz.Hmm..nagyon fincsii..
-Köszönöm-mondta és ellépett mellettem,be a terembe.
Lesújtva álltam ott,elszomorodva,miközben éreztem,hogy valaki néz  aszem sarkából.Odafordultam és láttam,hogy egy fekete hajú srác a telefonját rám irányítva veszi/vette a jelenetet.
Ő az.Ő fényképezett le minket.
Leengedte a telelfonját,elvigyorodott,majd beleveszett az iskola rengetegébe.
Jace ezt nem láthatja meg.

15.fejezet

Ki volt az?
A nap további részében mindenki az találgatta :Vajon ki videózta le Jace Donovant és újdonsült cicáját?
Hát ,igen..Marha jó.
-Akkor...-kezddte Jace,mikózben épp spanyolra mentünk.Vagyis én mentem spanyolra.Ő matekra.-mit csináljunk délután?
-Hmm...-gondolkoztam el egy pillanatra-mi lenne ha megtuddnánk ki videózott a mosdóban?
-Apple,szerintem ez nnem valami jó ötlet.
-De hát miért?Te  nem szeretnéd megtudni ki volt?
-Nem ,én csak túl akarok esni azon,hogy mindenki rólunk beszél-mondta komolyan.
-Csinálj amit akarsz
 ,én akkor is megkeresem-feleltem vállat vonva.
-Bébi.ne csináld ezt..-Jace könyörgőn nézett rám,de engem nem tudott meghatni.Valószínűleg látta ezt az arcomon ,ezért így szólt:-És mégis hogy akarod megtalálni?
Ebbe még bele se gondoltam.Legóhorgasztott fejjel álltam meg  a terem előtt.
-Még nem tudom-motyogom.
Jace az állam alá tette a kezét és felemelte a fejem,hogy a szemébe nézzek.
-Figyi,én nem akarom megtudni,mert akkor csak ki akarnám nyírni azt a nyomorékot-mosolyodott el.
Elnevettem magam.
-Oké.
Bementem a terembe ,leültem egy hátsó padba.
Mrs.Kell besétált a  terembe ,mögötte egy szőke hajú,kék szemű,izmos sráccal.
-Gyerekek-kezdte Mrs.Kell-új diák érkezett..-na ne mondja-ez itt Chris Homer és erre az órára veletek fog járni.Legyetek kedvesek!-ezzel fejezte be.Chris-nek azt mondta ,hogy keressen egy helyet valahol.Ez a nő már nem lehetne kedvesebb.
Chriskörbenézett és a tekintete rajtam állapodott meg.Összenéztünk,de elkaptam róla a tekintetem.A szeme olyan tökéletesen izzik,hogy nem tudom tovább nézni.A fiú letelepedett mellém ,mire én kérdőn néztem rá.Ő csendesen megszólalt miközben kezet nyújtott:
-Chris vagyok.
Megfogtam a kezét és mintha az égetett volna.Szikrák pattogtak,már attól ,hogy megfogta a kezem.
-Hallottam-felelem közömbösen.
Ő erre felvonja a szemöldökét.
-Megtudhatnám a becses neved?-kérdezte gúnyolódva.
-Apple vagyok.
Ránéztem és láttam előbukkanni gyönyörű fehér fogsorát ,mikor elvigyorodott.
-Szép név.
-Kössz-vágtam rá,mert nem tudtam ,hogy ezt most sértésnek szánja-e.
Régen nagyon sokan cikiztek a nevem miatt.Ránéztem és láttam ,hogy komoly a tekintete.
-Te most nem vicceltél?-kérdezem elképedve.
Furán nézett rám.
-Nem miért vicceltem volna?Ritka név-mosolyodott el.-És ritka szép.
Elpirultam.
-Hát..akkor köszönöm.
Még mindig mosolyogva:
-Szívesen.
Ahh...az a mosoly!
-Ms.Green esetleg szeretné megosztani az osztállyal a diskurzusukat?
Felkaptam a fejem és msot már nem a bóktól voltam piros,hanem attól ,hogy mindeki nézett.
-Elnézést tanárnő,én vagyok a hibás,csak megkérdeztem ,hogy tudja-e hol lesz az irodalom óra.
-De nem az én órámon kérdezősködsz!-csattan fel a tanárnő.
-Igenis-feleli Chris a mosolyát visszatartva.
-Helyes-fordul vissza  a táblához.
Chris rámvigyorgott és a tábla felé fordul.
Mikor kicsöngetnek szinte kirobbanok a teremből és a vécébe rohanok.Megmosom az arcom hidegvízzel.
Olyan helyes ez a fiú!De én most Jace -el járok.

14.fejezet

Kapcsolatok
Valaki bejött utánam a  mosdóba.
Kinyitották a fülkém ajtaját.
Jace állt fölöttem és összevont szemöldökkel tanulmányozta az arcomat.
-Jace-sziszegtem-ide nem jöhetsz be ez a lány vécé.
-Igazság szerint-kezdte és megvakarta a tarkóját.-Ez a fiú vécé.
Értetlenül nézhettem rá mert folytatta:
-Bébi,nem figyeltél eléggé ezért a férfi vécébe mentél be-nevette el magát.
-Miii??-pattantam fel és kinéztem az ajtón.
Basszus.Ez tényleg a fiú mosdó.
Piszoár van ...mindenütt.
-Igen ,bébi tényleg itt vagy.
Közelebb hajolt ,betolva engem a fülkébe.
-Meséld el miért szaladtál el-kérlelt gyengéd hangon.
-Ott álltak ketten és láttam ,hogy rajtam szórakoznak még Tom is.Láttam a szemén hogy mennyire mulattatja az amit Karen mond neki-mondtam ,bár kétlem  ,hogy ő nem vette észre.
-Ne foglalkozz velük.Nem is éri meg-leggugolt elém megfogta az állam és  felemelte ,hogy a szemébe nézzek-Megígéred,hogy nem foglalkozol velük?Kérlek!
Jace nem nagyon szokott engem kérlelni ezért beadtam a derekam.Ebben a percben bármibe belegyeztem volna.Ahogy nézett rám,azokkal a szemekkel.Áhh..
Bólintottam.
-Oké.Megígérem.
Elmosolyodott és hozzám hajolt.
-Akkor jó.-suttogta és megcsókolt.
Felálltam ,átkaroltam a nyakát és ő nekinyomott a csukott ajtónak.
A kezem megtalálta a pólója alját és becsúsztattam a kezem alá.
-Bébi..-lihegte és  a nyakamat kezdte csókolni.Oldalra hajtottam  afejem,hogy jobban hozzáférjen.Ő is berakta kezát a pólóm alá.
Így csókolóztunk amíg a csengő meg nem zavart minket.
-Áhh...-nyögte Jace és elhúzódott tőlem.-Mennünk kell.
Lihegtem ,próbáltam rendbe szedni magam de Jace megfogta a kezem és elvigyorodott:
-Feleljthetetlen élmény volt Ms.Green.Köszönöm.
Elnevettem magam és adtam neki még egy csókot.
Részemről az öröm Mr.Donovan.
És még pukedliztem is egyet nevetve.
Jace kiment majd pár percel késöbb én is követtem.
Az ebédlőbe belépve észrevettem,hogy mindenki engem néz.
Valaki még nevetett is .
Steffani.Hát persze.
-Héj,Apple.A fiúmosdó az új székhelyed-röhögi a mellette ülő srác.-Mert ha igen nekem az lesz  a kedvenc helyem a suliban.
Elsápadtam.Éreztem.
Jace máris szétkürtölte ,hogy a mosdóba csókolóztunk.Sőt,ezek itt többre is utalnak egyszerű csókolózásnál.
A kis ...
-Miről beszéltek?-fonom karba a kezem és figyemesen nézek rájuk.
Mind ledöbennek.
-Te..te még nem is láttad?-röhögi el magát ismét a srác.-Valaki a suliból felvette a  kis akciótokat Jace-el.
Teljesen kész a vagyok.
Jó hír: legalább nem Jace árulta el.
Rossz hír:mindenki tudja a suliban.
Marhajó...
-Hé!
Megfordultam és láttam ,hogy Jace hív oda az asztalomhoz.
Az asztalomhoz!!Ahol Sammie,Matt,Brad és Corey ül.De most ő is ott ült köztük.
Odamegyek hozzájuk,leülök és Jace felé fodulok aki puszit nyom az arcomra.
Remek!Már mindenki minket néz.
-Azt hittem megbeszéltük ,hogy a suliba nincs-sziszegtem,a korábbi egyezségünkre gondolva.
Megvonta  a vállát.
-Már úgyis mindenki tudja.
Hülledezve meredtem rá:
-Te tudtad?Miért nem szóltál-suttogtam ingerültem és éreztem ,hogy a többiek minket figyelnek.
-Nyugi,én is csak most tudtam meg.
-Áhh...-dőltem hátra a széken és turkálni kezdtem a kajámat.
-Skacok..Mi van veletek?-néz ránk Matt.
-Együtt vagyunk-jelentette ki Jace,mire az összes fej felénk fordult.
A kezembe temettem az arcom.
-Jace-morogtam,de már nem tudta visszavonni a kijelentést.
Amúgy is ,tényleg együtt vagyunk.