20. fejezet
– Ugyan már, Jace! – törte meg a csendet Sammy. – Azt hiszed elhisszük ezt az egész baromságot, amit most találtál ki?
– Nem hazudok, és nem most találtam ki – mentegetőzött azonnal a vádlott –, kérdezzétek meg Stephet.
– Hogyan lehetne a testvéred, ha még a vezetéknevetek sem egyezik? – fordultam oda Samhez és Tomhoz.
– Apple, itt most nem ez a lényeg – szólt vissza Jace.
– Akkor mi? Kérlek, mondd el nekem, ó nagy Jace Donovan! – gúnyolódtam.
– Az, hogy az utolsó esténk forog kockán! – dramatizálta túl a dolgokat a mindjárt exem.
– Neked tényleg ez a legfontosabb ebben a szituációban?! – Sam nagyon úgy tűnt, hogy egy hajszál választja el Jace felpofozásától. A méregtől teljesen kivörösödött az arca, és a szemei csillogtak a dühtől. Mint egy vérszomjas anyatigris. Miután Jace-be belefagytak a szavak, Sam erősen gesztikulálva nekitámadt, de egyelőre csak verbálisan bántalmazta.
– Hé, Sam, azért ne reagáld túl a dolgot ennyire – fogta le barátnőmet Tom. Szőke herceg fehér lovon… csak nem a miénk, hanem Jace-é. Hahaha...
– Ja, kislány, ehhez semmi közöd! – Jace felém fordult, miután kioktatta Samet. Tom valószínűleg úgy vélhette, hogy Jace erőteljes hangja eléggé lenyugtatta Samet ahhoz, hogy óvatosan elengedje, de én már ismertem Sam trükkjeit, mégsem próbáltam meg megállítani. Egy pillanattal később Jace egy csattanós pofonnal lett gazdagabb.
Steph rikácsoló hangja szakította félbe a „meghitt” társalgásunkat, így minden szem rá szegeződött.
– Hé! Hogy merted felpofozni a bátyámat?! Látod, Jace? Én megmondtam neked, hogy ne járjál ilyen flúgos ribanccal!
– Amúgy én vagyok a barátnője – szóltam közbe, miközben okoskodva feltartottam a mutatóujjamat. Stephanie gyűlölködő pillantást vetett rám, majd kifakadt – megint.
– És akkor mi van?! Te sem vagy különb!
– Legalább én nem vagyok leöntve…
– Hirtelen megszomjaztam, lenyalogathatom rólad a puncsot? – Tom közelebb hajolt Stephanie-hoz, és a mellével egy magasságban beleszaglászott a levegőbe. Stephanie csak hápogni tudott, aztán fel akarta pofozni a szőke herceget, de az lefogta a kezét.
– Seggfej – sziszegtem a exem háta mögött. Megkértem, hogy segítsen nekem és még erre sem képes, helyette inkább rámászik az ősi ellensége állítólagos húgára…
– Most miért?
A további történésnek már nem voltam szemtanúja, mert Jace megragadta a kezem, és elrángatott a folyosóra. Gyötrődő pillantással bámultam rá, a szemeimmel kérve, hogy hagyjon végre békén.
– Tényleg ezt akarod? – Jace nagyot sóhajtott. – Nem hiszed el, hogy Steph a húgom?
– Miért hinném? Nem úgy tűnt!
– Miért kéne nekem Stephanie, ha itt vagy te?
– Ezt most értsem úgy, hogy többnek tartasz az állítólagos húgodnál?
– Valljuk be, a húgom éppen a „lázadó” korszakát éli, és ez az öltözködésén is meglátszik – forgatta a szemeit.
– És a viselkedésén is – jegyeztem meg.
– Jó, azon is, de ettől még a testvérem!
– Komolyan a testvéred? – Kicsit megenyhültem, mert Jace nem úgy tűnt, hogy hazudik. De ettől még gyanakvó voltam.
– Igen. Igazából csak a féltestvérem – halkult el a hangja –, tudod, hogy milyen a kapcsolatom az anyámmal… nem volt mindig ilyen. – Elpillantott rólam, majd kiszúrt magának a falon egy fix pontot, és azt kezdte el tanulmányozni.
– Nem? – érdeklődtem, hogy kihúzzam belőle a folytatást. Talán nem egy folyosó közepén kellett volna, de ez akkor egyáltalán nem érdekelt, csak az igazságot akartam tudni.
– Míg apám el nem hagyta… tudod, lett valakije. Aztán mikor becsusszantam, elhagyta anyát. – Itt egy kicsit összekavarodtam. Ő csusszant be, és akkor hagyta el az apja őket? Milyen férfi képes ilyesmire?
– „Becsusszantál”?
– Anyám nem az anyám. – Az állam a földön landolt, és a szám elé kaptam a kezeimet. Jace láthatóan kényelmetlenül érezte magát, ezért szólni akartam, hogy ne mondja tovább, de leintett. – Ha belekezdtem, akkor befejezem – nézett komolyan a szemembe, mire bólintottam egy aprót. Anya… mármint az igazi anyám… ő meghalt, mikor én fél éves voltam. Apám hazavitt, mondván, hogy valójában egy barátja fia vagyok, aki autóbalesetben maghalt, és akinek apámon kívül nincs senkije, és szeretne felnevelni. Anya belement a dologba. Öt éves voltam, mikor kiderült az egész…
Jace küszködött a szavakkal, így a vállára tettem a kezemet – ezúttal a lehető leggyengédebben. Ő nagyot sóhajtott, és végre rám emelte a tekintetét.
– Stephanie-val valahogy mindig rosszban voltunk, és apa mindig azzal viccelődött, hogy mennyire hasonlítunk egymásra. Aztán megtudtuk, miért… utána a kapcsolatunk rendeződött. A baj tényleg összehozza a családot – közölte őszintén. – Amúgy ő csak fél évvel fiatalabb nálam, gondolj bele, milyen lehetett anyának, mikor az a mocsok elmondta az igazat… végig megcsalta őt. Mikor anya terhes volt Stephanieval, akkor én is úton voltam… egy másik nőtől.
– De… de az anyukád… nem bánik túl jól veled – dadogtam. Féltem, hogy érzékeny témára lépek, olyanra, ami még ennél is érzékenyebb, és esetleg még mérgesebb lesz rám.
– Persze, hogy nem. Úgy gondolja, hogy én tehetek arról, hogy apa elhagyott minket.
– De neked ehhez semmi közöd! Akkor csak egy gyerek voltál! – fakadtam ki, mivel nem hittem el, hogy az anyja ezért úgy bánt vele.
– Nem baj. Megértem anyát.
– És… mi lett a vér szerinti anyukáddal? Hogyan…
– Autóbalesetben.
– Sajnálom.
Ahogy felnéztem az acélos, ugyanakkor múltba révedő tekintetébe, a szemeimbe könnyek gyűltek. Iszonyatosan nagy idiótának éreztem magamat, amiért ezt kikényszerítettem Jace-ből a tetteimmel. Az elejétől kezdve ott motoszkált bennem, hogy ez az egész cirkusz egy hülyeség, de Sam meggyőzött az ellenkezőjéről.
– Hát, már nem számít. Most megyek, elment ettől az egésztől a kedvem. – Fejével az aula felé bökött, majd elindult a kijárat felé. Kétségbeesetten kaptam a karja után, és megszorítottam azt, hogy rám nézzen. Mikor megtette, szólásra nyitottam a számat.
– Sajnálom, olyan hülye vagyok, Jace! Én csak… annyira féltékeny voltam, mikor megláttalak azzal a… húgoddal, hogy… és Sam kitalálta ezt az egész hülyeséget – egyre rekedtebbé vált a hangom, majd elindultak a könnyeim, ezzel teljesen elkenve a sminkem –, és most én érzem magam a legnagyobb szemétládának, amiért nem bíztam benned!
– Nem gáz, végül is jól nézek ki – viccelte el a dolgot, mikor meglátta, hogy sírva fakadtam, deaztán megint komollyá változott –, és megértelek. Persze, hogy féltékeny lettél, nem mondtam el, hogy Steph a húgom, és megbeszéltük, hogy ma este… szóval egyértelmű, hogy az volt az első gondolatod, hogy csak megfektetni akarlak, nem pedig az, hogy talán lehet valami magyarázat is a tetteimre. – Ujjaival gyengéden elmaszatolta az arcomon folydogáló könnycseppeket.
– Bocsánat…
– Nem mondom, hogy semmi baj. De majd kiengesztelsz! – Rám kacsintott, én pedig tudtam, mire gondolt. Elpirulva nevettem fel, könnytől maszatos arcom biztosan csodásan festhetett közben.
– Rendben.
– Akkor szent a béke?
– Ezt nekem kellene kérdeznem – szipogtam, mire megsimogatta a fejem.
– Ezt egy igennek veszem.
Közelebb hajolt hozzám, és én hagytam, hogy megcsókoljon. A könnyeimmel ez egy keserédes élménnyé sikeredett, de örültem, hogy nem haragudott rám.
– Szerintem lépjünk le. Legalábbis elég… nem kertelek, borzalmasan lefolyt rólad a festék – nevetett fel rajtam, és most ettől csak boldogságot éreztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése